Az Etna
Vannak pillanatok az ember életében, amikor olyan helyre jut el, ahol tudja, hogy ő maga a legkisebb porszem, és, ha úgy adódna, Földanya egyetlen tüsszentésével el tudná törölni.
Ugyanakkor biztos benne, hogy az egész őérte van, hogy nem véletlen, hogy az élet oda ?sodorta?. A mai napon alkalmam nyílt, hogy feljussak az Etnára. Pár napja még füst gomolygott belőle, és a szigetet is lezárták, ráadásul vihar is tombolt, de valahogy a létezés elsimította az utat, így egy olyan csodát láthattam, amit még eddig nem. Az a sziget, amelyik még pár napja szürke volt a vulkáni hamutól, most ragyog, minden ember mosolyog, mintha ezek a dolgok az élet velejárói lennének, és megy tovább az élet. Számomra most ő A Hegy, bár tudom, hogy a Mount Everest-et szokás így nevezni. A Tengertől, és Tőle olyan tanításokat kaptam, mint eddig élő embertől még sosem. Megértettem sok olyan dolgot, amikkel kapcsolatban mindig feljött a gyerekek gyakori kérdése: de miért? Miért? Nem értettem, pedig a válasz pofon egyszerű volt, és a válasz szó szerint pofon is csapott. Aki eljön a következő dobkészítő hétvégére, azoknak igyekszem ezt a tudást maradéktalanul, a megértésekkel együtt átadni, hogy ők is tanulhassanak belőle. Hogy miért nem itt? A válasz egyszerű: mert ezt a tudást nem lehet, csakis élő szóban átadni.
